A minap egy áruházba betérve öt éves kisfiam felháborodva jegyezte meg, hogy minek van itt ennyi szarvasos, hóemberes csoki, mikor még csak ősz van és különben is a Mikulásnak saját gyára van, onnan hozza a finomságokat. Nyilván számára a november végi születésnapja előrébb való, a boltok üzletpolitikájánál és amúgy sem összeegyeztethető a meglepetés a polcokról lefolyó csokoládé tömeggel.
De nem csak ezért kellett vele egyetértenem. Régen október végén november elején még bőven a kinti munkák bevégzésén volt a fókusz. Az emberek a hosszabb, hideg időszakokra készültek. Nyilván 2019-ben egy városi létben ez már nem releváns, bekapcsoljuk a termosztátot és meleg van, elmegyünk a boltba és van ennivalónk. Ezért sokkal nehezebbé vált megtalálnunk az ünnepi hangulatot. Nincsenek rituáléink és a reklámok tömkelege csak fokozza ezt az üres érzést. Azt hiszem hát, hogy a mai kor emberének ugyanúgy sokat kell küzdenie, hogy végül rátaláljon a szenteste békéje csak más úton. Az ingerek áradatában úgy elfáradunk, hogy semmi kedvünk karácsonykor már mosolyogni, vagyis az adventi időszak legfontosabb és legnehezebb feladata az elcsendesedésés a befelé figyelés.
Mikor először megszületett bennem az igény, hogy karácsonyi dalt énekelnék, az egy évvel anyukám halála után volt adventkor. Szabó T. Anna Gyertya című versét olvasgatva kigurult egy dal és elénekeltem Nektek. Abban az évben karácsony este is megpróbáltam elénekelni, de nem ment, mert könnyekbe fulladt. A karácsony számomra a legkiemeltebb ünnepkör, több, mint egy születésnap vagy évforduló. Minden évszakban képes vagyok visszanyúlni ezekhez a napokhoz és számtalan emlékem kapcsolódik hozzá. Talán az, hogy az anyukám nem volt már velünk, annyira fájó volt és egyben megerősített minket abban, hogy összetartozunk. Még erősebb lett bennem az igény, hogy a karácsony családi biztonságát a saját zenei világommal is megjelenítsem.
De a lemezre még két évet kellett várni, viszont most itt van és sajnálom, de nem várhatok vele December 1-ig, akármennyire is ellenzem ezt a korán ránk köszönő kereskedelmi készülődést. Szeretném, ha már most tudnátok, hogy létezik, szeretném ha az a sok kicsi csoda, amely Anna versein keresztül dallá formálódott hallgatásra találna. Jó lenne, ha énekelnétek egyedül, ketten, családdal, gyerekkel, óvodába menet, mézeskalács sütés közben, autóban zötyögve, nappaliban teázgatva, éjszakai ajándékcsomagolás közben, hulla fáradtan.
Szeretném, ha ezek a csodaversek örömöt és vidámságot hoznának vagy megríkatnának titeket, mert karácsonykor bizony sírni is szabad.
A kötet, amely a Zenei Adventi kalendárium alapjául szolgált eredetileg gyerekversek, de én nem teszek különbséget gyerek és felnőtt versek között. A dallam és a ritmus a játékos hangvétel mindenkinek szól. Úgy alkottuk meg ezeket a dalokat zenésztársaimmal, hogy ne legyenek korhatárok, sőt arra bíztatnak minden felnőttet, hogy karácsonykor újra gyermeki lelkesedéssel örüljön a pici apróságoknak, pont, mint gyerekkorában.
A család az a hely, ahol leengedünk és a nem túl előnyös tulajdonságaink is kiszabadulnak. Ezeknek néha ki kell jönniük a palackból, hogy aztán folytathassuk a készülődést.
Szeretném, ha ezt a lemezt, nem csak karácsony este hallgatnátok, hanem az adventi időszakban. Lassulásra, lazulásra befeléfordulásra szánom. Zárjatok össze, bújjatok egy takaró alá, meséljetek magatoknak és másoknak, játsszatok sokat, örüljetek, hogy lehettek és daloljatok vagy csak dúdoljatok velünk.
A boltok és a webshopok kínálata mellett vegyétek észre a csupasz bokrokon jéggé fagyott vizet, az apró madarakat a városban, akik nézegetik merre találnak eledelt, a zord varjakat, akik felnyitnak egy nehezen megszerzett diót, az adventi vásárok kürtöskalácsillatát, a hideg decemberi telihold jeges fényét, a bodza és a hárs gyógyító melegét, ahogy lecsúszik a torkotokon. Ne nagy dolgokban gondolkozzatok, legyen kevesebb, lassabb és élvezetesebb. Ha nem megy a hangoldódás, akkor vegyetek példát a gyerekekről, olyan apróságoknak tudnak örülni, miért ne sikerülhetne ez nekünk felnőtteknek is.
Lemezbemutató koncert december 8-án a Mom Kulturális Központban! JEGYEK
A lemezből az első 10 példányt dedikáltuk Szabó T. Annával. A Tom-Tom Records honlapján megrendelhetitek 3000 ft-ért! ITT
Ha most iratkozol fel a HIRLEVELÜNKRE, akkor Te is nyerhetsz dedikált Zenés Adventi Kalendáriumot! ITT
A cd már kapható az összes Pagony Könyvesboltban! www.pagony.hu
Illetve online az alábbi linkeken találod a lemezt! SPOTIFY, DEEZER, APPLEMUSIC
Végre valami, ami még engem is karácsonyra hangol! - szimplán.
Kedves Emese!
Nagy öröm számomra, hogy az idén is törődsz a rajongóiddal! És nem akár hogyan, hanem egy CD vel.
Az a tavalyi dal amit személyesen küldtél nagyon jól esett. Csodálom az energiádat, hogy ennyi sok mindenre futja! De remélem azért első a családod!
Kérdésedre a válasz: Nem átlagos életet élek, kamionnal keresem a pénzem. Tehát, én az idén most 4 hétig folyamatosan úton leszek, a munkában semmi lassítás. Viszont itt belül már régen belassultam, főleg ilyen nagy ünnepek előtt. Évek óta kerülöm a boltokat! Nagy nehezen elértem, hogy a felnőttek ne veszegessenek egymásnak ajándékot! Az idén tőlem az unokák (6 db.) sem kapnak semmi egyebet csak „engem”. Nálam szeretném látni szenteste az összes családtagot. Leszünk 17 en. Ilyen még nem volt. Anyám már idős, barátnőm rengeteget dolgozik. Ezért én vállalom az idei összejöveelt. Már 4 nappal az ünnep előtt nekifogok, és előkészítem az ünnepi „klasszikusokat” Halászlé, rántott ponty stb. Nagytakarítás mi egymás. A vidámságról a hat lurkó mindig gondoskodik! Nálam nincs TV. Az idén azt tervezem, mindenki tegye bele a telóját egy kosárba, és száműzöm a spájzba. (sikerül?)
Én szokásokhoz nem ragaszkodom! Csak azt szeretném, hogy szeretteim derűsek jókedvűek legyenek. De ha valaki szomorú akkor majd együtt sírok vele.
Elnézésed ha hosszúra nyúlt soraimmal idődet raboltam!
Békés Boldog Ünnepeket!