Szabad bennem a levegő – Podcast

Mindig is érdekelt, másnak hogyan forog a fogaskerék az agyában. Miért azt az egy elemet emeli ki a nagy egészből, miért azt mutatja meg a világnak és miért éppen úgy? 

Érdekes és inspiráló mások zenei térképét felfedezni. A Szabad bennem a levegő podcastem pedig egy ilyen térkép böngészésre hív: vendégeim őszintén és nyitottan boncolgatják velem az énekhangjukhoz fűződő viszonyukat. A szeptember 30-tól induló sorozat első hat része kéthetente lesz hallható az összes podcastlejátszó felületen. 

Az első, pandémia-okozta lezárások közepén sokunkban felmerült a kérdés: vajon mi az istenhez kezdünk, ha ez nagyon elhúzódik?! …Sajnos ez a kérdés még mindig itt lebeg felettünk, de ami engem illet, rájöttem, hogy a szorongásomat képtelen vagyok a kanapén üldögélve, Netflix-nézegetéssel elnyomni. 

Helyette inkább kihívások elé állítottam magam: új formátummal kísérleteztem, podcastben beszélgettem. Eddig is voltak ilyen beszélgetések az életemben, csak nem tettem ki ország-világ elé – most viszont úgy éreztem, a megosztásukkal sokaknak utat mutatok majd, bátorítom a bizonytalankodókat és lehetőségekről, utakról mesélünk beszélgetőtársaimmal. 

(Ráadásul – és nem utolsósorban – még  mentális feltöltődést is nyújtunk majd az énekhang iránt érdeklődőknek!) 

A hang olyan, mint az ujjlenyomat: aki hallgatja, egyedi mintázatot fedez fel benne. Nem lehet meghamisítani, mert őszinte és mindent “leolvashatunk” belőle: lelkiállapotot, egészséget, erőnlétet, kort, nemet… Egy hang ugyanúgy velünk marad egész életünkre, mint a szagok vagy az ízek. Ezt az egyediséget keresem 12 beszélgetőtársammal, akik mind más műfajban tevékenykednek.  

A Szabad bennem a levegő először tíz hang történetét mutatja be. Önismereti utak és intim beszélgetések ezek, amikben olyan dolgok is szóba kerülnek, melyeket – mivel más még nem kérdezte tőlük! – más interjúban el sem meséltek még. 

Aztán a maradék két adásban belemélyedünk Kepes Julival az Alexander Technika és a szabad  énekhang kapcsolatába, illetve Kertész Csabával a zenei pszichológia legfrissebb énekes-kutatásaiba. 

És hogy miért pont ez lett a podcast címe? Szabó T. Anna verssora inspirálta, ami engem is újra meg újra elgondolkodtat, fejlődésre sarkall. Ezért kérdezem meg mindenkitől, hogy nekik mit jelent ez a mondat: “Szabad bennem a levegő?”. 

És Ti? Gondolkodtatok már ezen? Hallgassátok ezeket a beszélgetéseket és gondolkodjunk együtt! 

Szeptember 30-án csütörtöktől kéthetente jelenik meg új beszélgetés, amelyet megtaláltok a főbb podcastlejátszókon. 

Az első évad vendégei: Palya Bea, Szepesi Matyi (Konyha) , Dalinda – Tímár Sára, Paár Julcsi, Nádasdy Fanni – Koszi Janka, Harcsa Veronika és Kepes Juli , Alexander Technika tanár.

LINK: http://anchor.fm/szabadbennemalevego

A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg. 

A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

JaMese 2016 - Adatvédelmi tájékoztató