2018, a mérföldkő

Az évvégében mindig van egy kis keserédes romantika. Egyrészt vége van már a karácsonyvárás csodájának, viszont van egy lehetőségekkel, tervekkel teli új év ígérete.
Mióta a 2017-es évem Paizs Dóra coach-csal és egy Anyacsavar Évtervező kurzussal kezdtem, rászoktam, hogy ilyenkor lezárom az évet és írok új terveket. Összegzem, ami volt. Nem bántom magam azért, amit nem sikerült megvalósítani, hanem messzebbről tekintek rá és újratervezem, ha még aktuális. Néha pedig még vállon is veregetem magam és olyan kb 2,5 percig büszke vagyok magamra, mennyi mindent megcsináltam.:)
A fentiek szellemében végig néztem az elmúlt JaMese évet, amit mérföldkőnek is érzek az eddigi öt éves pályafutásunkat tekintve.

Privátilag ez egy nagyon-nagyon nehéz év volt: belső harcokkal, középpont kereséssel és olyan veszteségek feldolgozásával, amelyek örök életre tanulnivalót biztosítanak.

Mindezzel együtt a zenekar életében eljött a második nagylemez születése. A Bennem a világ mérföldkő a zenekar életében. Azt hiszem egy olyan női lemez született, amely csak ezeknek a férfiaknak –Udvarhelyi Gábor, Éder Ferenc “Lá”, 
Badics Márk – támogatásával és zenei ötleteivel teljes. A március 8-i, véletlenül, pont nőnapra eső lemezbemutatón is így vezettem fel a lemezt, hiszen ez a legtalálóbb kifejezés.

A lemez dalait ITT találod

A koncertek minden évben a mi útjelzőink az úton, amelyek mutatják a helyes irányt. Egy állandó visszatöltői az életünknek, amelyen mindig találkozhatunk az emberekkkel, akik ott akkor interakcióikkal visszajeleznek nekünk. Idén az utolsó online koncertünkkel együtt 20 koncertet játszottunk.

Ebből hat koncerten állhattunk előzenekarként a Váczi Eszter Quartet előtt. (Ellátóház, Vác, Szolnok, Pécs- Sétatér Fesztivál, Szeged Fűvészkert– Levendula Fesztivál, Hódmezővásárhely, Őszi hetek) Illetve nyáron még egy Kobuci Kertes koncertünk is volt együtt.

Nem tudok itt minden koncertet felsorolni, pedig mindről vannak kedvenc történeteink de egyet mégis kiemelnék a gödölllői Királyi Váró hangulatát. Olyan lelkes, nyitott emberek előtt játszhattunk, akik közösségként is jelen voltak. Szerintem vidéken nagyon nehéz a programszervezők dolga, hiszen sokszor vannak ingyenes városi rendezvények, így egy-egy kisebb kulturális rendezvényre nehéz becsábítani a közönséget. De a helyi erők összefogtak Gödöllőn és teszik ezt hónapról hónapra. Köszönet hát ezért a figyelemért, amit tőlük kaptunk.
A koncertek teljes listáját a koncerteknél az ARCHIVUMban találod!

A 2018-as évben életre hívtam az Élményének csoportot és a hozzá kapcsolódó workshopokat. Öt alkalommal énekeltünk, mozogtunk, improvizáltunk, játszottunk és bolondoztunk. Szöveget és dallamot költöttünk, halandzsáztunk majd utoljára belekiabáltunk az erdő csöndjében és hagytuk, hogy lecsengjen a természetben a rezgés, amit keltettünk. Jövőre február 16-án lesz folytatás.
Részletek ITT

Csatlakozz az ÉLMÉNYÉNEK csoporthoz a facebookon!

Ebben az évben az NKA támogatásával elkészült a JaMese első hivatalos videóklipje. Sokat írtam a klipről, de az az igazság, hogy azt talán nem írtam meg, hogy egy ilyen klip elkészítése már régóta szerepelt a WishListemen és mikor megjelent volt pár nap, amíg fel kellett fognom, hogy ezt a pontot kipipálhatom.
NÉZD MEG A KLIPET!

Az évben volt még egy megtisztelő felkérés, aminek élménye azt hiszem sokáig elkísér majd: énekelhettem Fábián Juli emlékére rendezett koncerten a Budapest Parkban. Ezt az élményt nem is lehet elmagyarázni csak visszagondolni rá és újra libabőrözni. Köszönöm, hogy ott lehetttem, köszönöm, hogy Julit ismerhettem.

Az évvégi visszatekintés pedig máris új tervekkel van tele, hiszen a négy karácsonyi dal, amit a Téli PagonyFeszt felkérésére készítettünk jövőre egy lemez formájában is elkészül. Egy 24 dalos karácsonyi lemezt tervezünk Szabó T. Anna verseivel és egy olyan családi lemezt, amit remélem sokan fogtok szeretni, hallgatni és velünk énekelni.

Ha megismerkednél a négy elkészült dallal, akkor nézd vissza Adventi Facebook Live videónkat!!!

Évzárás kapcsán pedig itt egy kép a JaMese instagram oldalának 9 legnépszerűbb képével és videójával. Nekem is érdekes volt, hogy ezek a kedvenceitek!
Köszönet érte és ha még nem követsz minket az instagramon, akkor itt a lehetőség:
www.instagram.com/jamesemusic

2 Responses to 2018, a mérföldkő

  1. For almost 7 years after it’s release, the MK1 Escort dominated the international
    ralky scene, lastly passing on the mantle to it’s equally dominant Mk2 successor.

    It’s an international wterway and naturally when you are within the strait,
    there are particular limits to your capacity to maneuver,’ he stated.
    There are innumerable methods by whyich you’ll explore the long historiical
    past oof China and its fascinating vernacular architecture.
    This system fouses on educating the values oof leadership, teamwork and self-discipline, so its
    members can reside and promote a healthy, drug-free life-style.
    The activities within the camp areas are
    highly energetic to take pleasure inn and it includes
    rock climbing, rappelling, crossing Burma bridge, Tarzan swing, and so forth.
    Peoole loving small time adventures can take to smaall treks in the
    nearby hill areas. Working such ass you own it signifies that you’re taking pride in your work,
    and won’t ever enable yoursef to present something
    less than excellence each time.

    Also visit my web blog – elitediscrete.com

  2. Corporate Security desires to remind alll Johns Hopkins Medicine faculty, college students and employees on the Easst Baltimore campus andd at Johns Hopkins Bayview Medical Center that at any time off day or night, they can request Corporate Security
    escort companies from a predsure that employs 550-plus officers.
    Maintenance contractors are requiired to register on thhe Physical Plant Department erlier than the entrance to
    any campus buildings happens. The proposed bill would amend Section 1 of ordinance 63800 codified in Chapter 25.64.010 of the town’s code to cowt of $150.00
    to cover the fee too the citty for ofdering police security escort services throughout Building Division demolitions, repairs,
    board-ups, and clean-ups of buildings or buildings that have been declared public nuisances.

    City of Rilon Police offers routine patrol of public areas
    adjoining to the Colleve and works carefully with tthe Residence Life workers to help iin on-campus emergencies and to
    deal with scholar considerations.

    My web site; https://marlenemay.com/regions/Discreet-apartments-in-Ashdod.php

Leave a Reply

JaMese 2016 - Adatvédelmi tájékoztató