2020-ra sikerült megtanulnunk, hogy minden eddiginél fontosabbak az igazi emberi kapcsolatok, mert ugyan elvagyunk a digitális világunkban, de egyre sajgóbb a hiány, ha mellette nincsenek valódi kapcsolódásaink. A karácsony mi másról szólna, mint arról, hogy időt szánunk egymásra és odafordulunk a másik felé, megkérdezzük mit gondol ő a világról, esetleg meg is halljuk, amit mond.
És ez most mind talán veszélybe kerül vagy át kell alakítani a jól bejáratott szokásrendet.
Lassan lassan tolsztoji hangulatok jelennek meg az életünkben, amikor a nagy havas tájon lovasszánnal felkerekedve indultak az emberek egymás meglátogatására, ahol nem pár órát vendégeskedtek, hanem heteket, akár hónapokat is. Sokszor éveket várva a találkozásra. A saját mikro környezetünkben pedig kényszerítve vagyunk az apró dolgokat észrevenni, foglalkozni kell velük. Nem lehet kiruccani, hosszú hétvégézni és utána bedobni a sufniba a feszültséget, mert bizony minden nap jelentkezik. Persze eddig is mondogattuk, hogy ez milyen fontos, de szerintem kevesek tartoznak a szerencsés csoportba, ahol sikerült is valamit tenni ezért.
A digitális eszközöknek köszönhetően rögtön felhívható a nagymama és a nagybácsi, de például az én 70 pluszos rokonaimmal már nem tudok olyan elmélyülten beszélgetni ott. De igazából senkivel. Bizonyos témák csak akkor jönnek elő, amikor mindenki lenyugszik annyira, hogy nyitottá válik elmondani a gondolatait. A legjobb beszélgetések soha nem sürgetett szituációkban születnek. Mikor lenne idő beszélgetni, ha nem a karácsonyi estéken, amikor a zsibongó gyerektömeg már a másnapi kakaóról álmodik?
Az advent és a karácsony tele van látszattettekkel, ritkán sikerül megérkezni, ezért aztán túlkompenzálunk. Én is ezen kapom magam: főleg süti és étel fronton. Talán idén sikerülhetne, hogy befelé fordulunk? Vagy csak a hiány lesz nagyobb? Erre még nem tudom a választ, csak annyit, hogy már most sajog a szívem minden elmaradt találkozásért.
Annyit tudok, hogy a tetteinknek nagyobb a súlya és a mikrokörnyezetem -jelenleg egy férj, egy gyerek, meg egy hét hónapos kisbaba odabent – is megérdemli az odafigyelést és törődést. De mégis valamit nagyon szeretnék: készíteni saját kézzel, hogy érezhető legyen mennyire hiányzunk egymásnak. Olyan kell, ami kicsi és elfér egy levélben, ami inkább gesztus értékű. Saját kézzel, kis ötletekből, tökéletlenül tökéletest alkotni.
Ezért hangolódtunk rá a Saját kézzel című dalunkra újra: új télikabátot szőttünk zenével, finomat, angyalosat és kedveset. Az új verzióval az is a célunk, hogy Titeket is inspiráljunk. Szabó T. Anna sorai visszhangozzanak bennetek és reméljük zenével még gyorsabban tanulható a szöveg vagy még talán énekelni is meritek.
Figyeljétek a Facebook és Instagram oldalunkat, ahol a következő hetekben több inspiráció és játék várható más alkotókkal karöltve! Örülnénk, ha minél többen csatlakoznátok hozzánk, abban a reményben, hogy az idei, nem szokványos karácsonyi időszakból valamit mégis tanuljunk magunkról és ezzel valódi válaszokat kapjunk arra, hogy mire vágyunk ebben az időszakban.